PIRK JÁNOS MÚZEUM

PIRK JÁNOS  (1903. Galánta - 1989. Szentendre)

Pirk János hét évtizedet átívelő munkássága Szatmárnémeti tanyavilágából indult. Szülei korai halála után Galántáról költözött az ország másik végén, az Alföld északkeleti szélén fekvő településre, és szántóvető nagyapjának segítve maga is kivette részét a nehéz földművelő munkákból, de emellett folyamatosan rajzolt Litteczky Endre szatmári festőművész irányításával. Amikor Nagybányára került, kivételes rajzkészsége miatt csodagyerekként emlegették. A szabadiskola vezetője, Thorma János azonnal pártfogásába vette, és pár év múlva, 1924-ben a fiatal festőnövendék felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol az ugyancsak nagybányai mester, Réti István osztályában folytatta tanulmányait. A nagybányai művésztelep 1944-ig nyújtotta számára az alkotás biztos hátterét, mindig ide tért vissza párizsi, római tanulmányútjait követően is. Majd feleségével, Remsey Ágnes iparművésszel a gödöllői művésztelepre költöztek, és végül 1949-ben Szentendrén telepedtek le. Pirk János egészen haláláig, négy évtizeden keresztül alkotott Szentendrén, számos szakmai elismerés – Munkácsy-díj, kiváló művész – mellett elnyerte a város díszpolgári címét és a Pro Urbe díjat. 1969-ben kapott műteremlakást az Új Művésztelepen, 1970–1974 között pedig a szentendrei rajzszakkört vezetve több, azóta jelentős szakmai eredményt elérő művészt indított útjára.

Életművének bizonyos korszakai csak néhány alkotás alapján rekonstruálhatók, mivel a hét év főiskolai és az 1930-as években Nagybányán készített munkái teljesen vagy legnagyobbrészt elvesztek, és ugyancsak kevés alkotás maradt fenn a párizsi, valamint a római időszakokból. Ezért is van fokozott jelentősége annak, ha ezekből a korszakokból felbukkan egy-egy festménye.

A rajongásig szeretett természet és a földet művelő szegény emberek maradtak mindvégig festményeinek legfőbb témái. Legtöbbször a gyermekkorában megfigyelt jelenetek emlékeiből indult ki, amelyeket évtizedeken keresztül őrizve, jelképes tartalommal gazdagítva és képi poézisben érlelve, át- és átdolgozta. Látomásos jellegű kompozícióinak gyakori főszereplője a magvető, a kaszakalapáló, a krumpliszedő, az ásó ember, azok az emberek, akik között ő is élt, és akiknek a munkáját saját maga is jól ismerte. Mindig visszavágyott az egyszerű emberek közé, a természet csendjébe, ami számára nemcsak a függetlenség békéjét jelentette, hanem a teljességet is megtalálta benne.

Bodonyi Emőke